Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2023.03.05-én – Nagyböjt 2. vasárnapja

A Szent Imre Karitász a mai szentmisék előtt és után köszönettel várja a rászorulóknak szánt tartósélelmiszer- és pénzadományaitokat, elsősorban tejet és olajat kérünk adományként.

Rövid játékra hívunk minden iskolást a templomudvarra a 9 órai szentmise után, majd ministránspróbára hívjuk őket a templomba.

Ma 17:30-tól közösen imádkozzuk a templomban az Esti dicséretet. A zsolozsmáról szeretettel ajánljuk az ide kattintva elérhető ismertetőt.

A gondviselés útján címmel beszélgetéssorozatot indítunk, melyben a meghívottak hitükről tesznek tanúságot. Az első vendég Tomanek Péter siófoki plébános atya lesz, szeretettel hívunk mindenkit a plébániára kedden 17 órára.

Nagyböjt péntekjein 17:30-tól keresztutat imádkozunk a templomban, ezen a héten Rózsafüzér-társulat vezetésével.

Érints meg engem! dicsőítő imaalkalomra hívunk benneteket jövő vasárnap 16 órától a templomba: gitáros énekes dicsőítés, közbenjáró ima és gyónási lehetőség lesz az esti szentmise előtt.

A márciusi Adoremus átvehető a sekrestyében.

Ferenc pápa április 28. és 30. között hazánkba látogat. Az április 30-i pápai szentmisére a plébániai unió buszt indít hajnali 5 órakor a donneri templom elől. Az út önköltsége: 5.000 forint. Jelentkezni IDE kattintva lehet.

Márciusra szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a következő közösségi programokat:

  • Házas este (márc. 4-én 16 órától a plébánián)
  • Társastánc (márc. 8-án és 22-én este 19 órától a kat. gimnázium tornatermében)
  • Közös keresztútjárás a ministránsokkal és szülőkkel (márc. 19.)

A rendszeres találkozókról a hirdetésekből és a honlapon tájékozódhattok, valamint a plébániai regisztráció kitöltésével jelezhetitek csatlakozási szándékotokat is.

Plébániai napunkat – a Plébániai unióval közösen – június 3-án rendezzük a Gyertyánosban.

Archívum

Share This