Szentmise
Az Újszövetség áldozata, Jézus keresztáldozata és az utolsó vacsora emlékezete a római katolikus Egyházban.
Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adott, megtörte, és ezt mondta: „Ez az én testem értetek. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
Ugyanígy a kelyhet is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Valahányszor isszátok, tegyétek az én emlékezetemre!” Mert valahányszor eszitek e kenyeret, és isztok e kehelyből, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
(1 Kor 11, 23-26)
Jézus Krisztus az Eucharisztia szentségét (Oltáriszentség) halála előestéjén alapította: megünnepelve apostolaival az utolsó vacsorát, elővételezte halálát, és a kenyér és a bor színe alatt nekik ajándékozta magát és meghagyta, hogy ezt cselekedjék ők is. Azóta minden szentmisében a kenyér és a bor Krisztus szavai és a Szentlélek segítségül hívása által Krisztus testévé és vérévé válik.
Az Eucharisztia ünneplése (a szó jelentése hálaadás, vonatkozik az Oltáriszentségre és az egész szentmisére is) az egész keresztény élet forrása és csúcsa, valamint a keresztény közösség lényege: Jézus kereszthalálának és föltámadásának emlékezete, mely a liturgikus cselekményben jelenvalóvá válik. “Az első keresztények eucharisztikus összejöveteleiket “kenyértörésnek” nevezték. Ezzel azt akarták mondani, hogy mindazok, akik az egy, megtört kenyérből, Krisztusból esznek, közösségre lépnek vele és őbenne egyetlen testet alkotnak.”
(Katekizmus 1329.)
„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért”.
(Jn 6,48–51)
Kapcsolódó oldalak
