Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Cserkészek

      A kaposvári 37. számú Magyarok Nagyasszonya cserkészcsapat Berecz Lilla csapatparancsnok vezetésével 2019 szeptemberétől plébániánk területén működik.

A 45 tagból álló közösségből 30-an már cserkészfogadalmat is tettek. A résztvevők minden héten úgynevezett „őrsi gyűlés”-eken találkoznak rendszeresen.

Az őrsöket korosztály és nem szerint sorolják be, illetve választják külön egymástól. Évközben több programot is szerveznek az egész csapat számára, ilyenek például a túrák, közös ünneplések, sütögetések, kézműveskedések vagy az egész hétvégén át tartó portyák (ősszel, télen és tavasszal).

Nyáron egy 10 napos táborban vesznek részt, teljesen nomád körülmények között, ahol egyaránt megtapasztalhatják a természettel való együttélés előnyeit és nehézségeit. A csapaton belüli cserkészélet mellett előszeretettel csatlakoznak különböző regionális és országos cserkészrendezvényekhez, fesztiválokhoz is.

A cserkészet egy önkéntes, politikamentes, vallási alapú ifjúságnevelő mozgalom. Egy befogadó és összetartó közösséget kínál bárki számára, nemtől, származástól, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A szervezők hasznos, élménnyel teli, szórakoztató programokkal gondoskodnak a gyerekek testi-lelki fejlődéséről. Mindamellett a keresztény értékrendet képviselve próbálnak a gyerekeknek példát mutatni, a plébánia életébe bekapcsolódni.

 

Idén a következő korosztályokból csatlakozhattok hozzánk:

  • 2-3. osztályos fiúk és lányok
  • 7-8. osztályos fiúk
  • 9-11. osztályos fiúk és lányok

Elérhetőségünk:

  • Berecz Lilla +36 30 935 8188
  • Füszfás Levente +36 30 398 0121
  • e-mail: 37@cserkesz.hu

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Bővebben: www.cserkesz.hu

 

Archívum