Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2022.09.11-én – Évközi 24. vasárnap

Köszönjük a Szent Imre Karitász múlt heti gyűjtésére adott adományaitokat.

Gitáros énekes dicsőítésre hívunk benneteket a templomba ma 16 órától. Közbenjáró imát is kérhettek magatokért.

Jövő vasárnap (szeptember 18-án) a 9 órai Veni Sancte-misében kérjük a Szentlélek segítségét az új tanévre, megáldjuk az iskolatáskákat, majd a mise után közös agapét szervezünk. Szeretettel hívjuk az iskolásokat, szülőket, tanárokat és közösségünk minden tagját. Kérjük, szendviccsel, süteménnyel vagy üdítővel járuljatok hozzá a vendégséghez.

Az ifjúsági gitáros zenekar próbája a jövő vasárnapi szentmisére pénteken 18 órakor kezdődik a templomban. Szeretettel biztatjuk a csatlakozásra az érdeklődőket.

Várjuk azok jelentkezését is, akik szívesen bekapcsolódnának a felolvasásba a szentmiséken. Jelentkezni a sekrestyében lehet vagy az irodán. Biztatunk minden érdeklődőt e szép szolgálatra.

Rózsafüzér-társulatunk következő imaórája szombaton 18 órakor kezdődik.

Jövő vasárnap 17:30-tól szeretettel hívunk benneteket a templomba zsolozsmázni, az Esti dicséret elimádkozására.

Szeretettel hívjuk társastáncra azokat a párokat, akik szívesen táncolnak vagy tanulnak táncolni mai és klasszikus slágerekre. Szerdánként találkozunk (19 órakor) a katolikus iskola tornatermében, havonta egy vagy két alkalommal. Azoknak, akik tavaly jelentkeztek, nem szükséges új regisztrációt kitölteni. Az új érdeklődők a plébániai regisztráció kitöltésével vagy a honlapon található űrlapon, vagy az irodán jelentkezhetnek nevük és elérhetőségük megadásával.

Az idei Ars Sacra Fesztivál szeptember 17-25-ig kerül megrendezésre. A programokról a  plakáton olvashattok.

Archívum

Share This