A Szent Imre Karitász a mai szentmisék előtt és után köszönettel várja a rászorulóknak szánt tartósélelmiszer- és pénzadományaitokat.
Január 6-án, hétfőn lesz Vízkereszt napja, Urunk megjelenésének főünnepe, mely a vasárnappal egyenrangú, parancsolt ünnepünk. Aznap reggel és este is lesz szentmise templomunkban
(7 és 18 órakor).
Hétfőn nem lesz irodai nyitvatartás. Sürgős esetben vagy temetési ügyintézésben keressétek Udvardy Marcit a 30/3344667-es telefonszámon.
„Nyitott Menny” dicsőítő imaalkalomra hívunk benneteket jövő vasárnap 16 órától a templomba: gitáros énekes dicsőítés, közbenjáró ima és gyónási lehetőség lesz az esti szentmise előtt.
Az idei ökumenikus imahét január 19-től 26-ig tart. Az ökumenikus imaórák minden nap 18 órakor kezdődnek, a helyszín a plakáton olvasható. Templomunkban 22-én, szerdán 18 órakor kezdődik a taizéi énekes ökumenikus imaóra.
Aki szeretné otthona megáldását kérni, hagyja meg nevét, címét, elérhetőségét az irodában vagy a sekrestyében!
Az e havi Adoremus átvehető a sekrestyében.
Hálásan köszönjük részvételeteket a plébánia életében az elmúlt évben: jelenlétet, imádságot, szolgálatot, közösségért végzett munkát és minden anyagi hozzájárulást (egyházi hozzájárulást, persely- és egyéb adományt), melyekkel lehetővé teszitek a plébánia működését és karitatív tevékenységét. Kérjük, lehetőségeitekhez mérten vegyetek részt továbbra is a plébánia életében.
A költségekhez való hozzájárulás módjairól és lehetőségeiről a szentimreplebania.hu/tamogatas oldalon is tájékozódhattok.