Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2024. szeptember 8-án – Évközi 23. vasárnap

Köszönjük a Szent Imre Karitász múlt heti gyűjtésére adott adományaitokat.

A mai a 9 órai Veni Sancte-misében kérjük a Szentlélek segítségét az új tanévre, amiben megáldjuk az iskolatáskákat. A szentmisére és az azt követő agapéra is szeretettel hívjuk közösségünk minden tagját.

Szeptembertől változott az esti szentmisék rendje templomunkban: csütörtökön és vasárnap 18 órakor, szombaton pedig 17 órakor kezdődnek a szentmisék.

Zarándoklattal egybekötött plébániai napot tartunk Bárdudvarnokon jövő szombaton. Aznap a templomban gyülekezünk 9 órakor, majd áldást követően mindenki megválaszthatja, hogy gyalogosan vagy busszal szeretne kijutni a helyszínre. Az ebéddel egybekötött egész napos programot szentmise zárja 16 órakor a bárdudvarnoki templomban. Aznap nem lesz szentmise templomunkban. Akik gyalogosan teszik meg a távot, azoknak meglepetéssel készülünk.

Az Ars Sacra Fesztivál idei megnyitója jövő vasárnap 17 órakor kezdődik templomunkban. A programsorozatot Varga László püspök atya nyitja meg, illetve köszöntőt mond Szita Károly polgármester és Hegedüs Gábor evangélikus lelkész. A megnyitót Bősze Ádám zenetörténész előadása folytatja, melyben templomunk kórusa is közreműködik. Szeretettel hívunk mindenkit.

A fent említett programok miatt nem lesz szentségimádás templomunkban jövő hétvégén.

Rózsafüzér-társulatunk következő imaórája szombaton 18 órakor kezdődik. A közös imaszándék, Ferenc pápa imaszándékához csatlakozva:

Aki szeretne meghívni valakit az októberben induló alpha kurzusra, továbbra is János atyától vagy Marcitól kaphat jelentkezési lapot.

Archívum

Share This
Az adatvédelem áttekintése

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.