Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2023.03.26-án – Nagyböjt 5. vasárnapja

Köszönjük a tartósélelmiszer-gyűjtésre hozott adományaitokat. A mai perselyadományokat a szentföldi keresztények javára továbbítjuk.

A 9 órai szentmise után passiópróbát tartunk a templomban. A szentségimádás emiatt délben kezdődik.

Az ifjúsági gitáros zenekar próbája a jövő vasárnapi szentmisére pénteken 18 órakor kezdődik a plébánián.

Nagyböjt péntekjein 17:30-tól keresztutat imádkozunk a templomban, ezen a héten a Férfi-kör közösség vezetésével. Köszönjük minden közösségnek a jelentkezést az imádság vezetésére.

A fiatal felnőttek következő találkozója pénteken 19 órakor kezdődik a plébánián.

Jövő héten Virágvasárnap, Urunk szenvedésének vasárnapja: ezen a napon ünnepli az Egyház Krisztus Urunk Jeruzsálembe való bevonulását a húsvéti misztérium beteljesítésére. A szentmisékben meg is hallgatjuk Jézus szenvedésének történetét: a szombat esti misében a Szent Imre Kórus énekli, 9 órakor pedig a hittanosok jelenítik meg.

Segítségeteket kérjük a templom húsvéti takarításában szombaton 9 órától. Hitünkről tanúskodik az is, mennyire tartjuk fontosnak, hogyan néz ki a templomunk és mit teszünk érte. Köszönjük, ha ezzel is kifejezitek, hogy szeretitek Isten házát, mely közösségünknek is otthona. A takarítás után, délben kezdődik a szentségimádás.

Jövő vasárnap 17:30-tól közösen elimádkozzuk a templomban az Esti dicséretet. A zsolozsmáról szeretettel ajánljuk az ide kattintva elérhető ismertetőt.

Az áprilisi Adoremus átvehető a sekrestyében.

A Szent Imre Karitász jövő szombaton és vasárnap a szentmisék előtt és után köszönettel várja a rászorulóknak szánt tartósélelmiszer- és pénzadományaitokat.

Kérjük, adóbevallásotokban a Magyar Katolikus Egyházat jelöljétek meg adótok 1%-ának támogatásával. A technikai szám: 0011. Köszönjük, ha a másik 1%-kal a plébániánkhoz tartozó cserkészcsapatot támogatjátok: Tarisznya Cserkészetet Támogató Egyesület (adószám: 18755530-1-14). A plébániai közösségünk életében és annak anyagi vonzataiban való részvétel fajtáiról – pl. a megemelkedett közüzemi díjak kifizetésében – honlapunkon, a szentimreplebania.hu/tamogatas oldalon tájékozódhattok. Köszönünk minden hozzájárulást.

Archívum

Share This