Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

– Rohanok, ne haragudjatok! – mondtam sietve egy napfényes októberi napon az uszoda előtt álló ismerősöknek. – Tudjátok, elkezdődött. Készülünk az adventi bazárra.
– Mindenki megdöbbenve, elkerekedett szemekkel, leesett állal nézett rám. Honnan ez az egyen arckifejezés rajtuk? Valaki azért kinyögött egy kérdést: – Mooost?

bazar2Pedig mi Fanyar Szilvivel, vagyis Fanyival már akkor megálmodtuk, hogy milyen lesz. Összeültünk, és ő sosem jött üres kézzel. Már az első alkalommal nem csupán ötleteket gyűjtöttünk, hanem inkább megritkítottuk azokat. Ami megvalósítható volt, maradt. Megvettük az alapanyagokat, később azok kiegészítéséről, utánpótlásáról is gondoskodtunk.

– A késztermék a lényeg! – ezt a mondatot hamarosan szállóigeként idéztük Fanyitól. Idéztük, ugyanis egyre többen lettünk. Összehoztunk egy manufaktúrát, és verbuváltunk sok asszonyt, akik újabb ötletekkel érkeztek. Hétvégi délutánok és hétközi délelőttök teltek vidám hangulatban. Részfeladatokat osztottunk, mindenkinek azt, amit szeretett volna, vagy amire épp termett. Aki kevésbé érezte ügyesnek magát, bebizonyítottuk neki, hogy ő is tud segíteni. Nagy kacagások között teltek a munka pillanatai, miközben folyamatosan terveztünk.

Előfordult, hogy kitaláltunk egy újdonságot, aztán a munkaasztalon valami teljesen más született belőle: Sokkal jobb lett a valóságban, mint a képzeletünkben. Nálunk lassan megtelt „kész termékekkel” teli dobozokkal a lépcső, Fanyinál az étkező, és az irodában is kisebb lett a hely. Sokan egyénileg, otthon is alkottak. Megértették az „Adventi Manufaktúra” üzenetét: igényes kézműves termékeket várunk. Hoztak is sokan, sokfélét. Volt, aki sütött, volt, aki varrt, akadt, aki új oldaláról mutatkozott be. Mindenki hozzátett valamit az idén új köntösbe öltöztetett bazár sikeréhez. Ehhez nem kellett nagy bravúrokat elkövetni: az én 8 éves Bogikám például 20 Luca búzás cserepet festett meg. Reméljük, mindenki elülteti majd a belevalót 13-án, ugyanis egytől-egyig elfogyott.

Eljött az utolsó hét, az utolsó simítások ideje. Befutott még sok alkotás, amit bele kellett illesztenünk az elképzeléseink közé. Néhányat stílusosra alakítottunk. Aztán megtöltöttük a csomagtartókat. Én csütörtökön már nem tudtam hova pakolni az iskolatáskát, a két néptáncos hátizsákot, és a teli bevásárlószatyrokat. Minden tele volt az autóban, a hátsó ülésen pedig a három lurkó. Aztán eljött a péntek öt óra. A korábbi terepszemle után hamar berendeztük a kollégiumban a termet. Előre elképzeltük azt is, hogy a „kész termékeket” majd színük szerint csoportosítjuk. Na, azért ez már lassabban ment. Sok bordó, natúr, zöld, piros alkotás született, és volt olyan is, ami szemet gyönyörködtetően tarka lett.

Gyakran gondoltam rá, milyen jó lenne, ha a kézműves bazárral párhuzamosan futó kávé- és sütiház skótkockás, karácsonyi abroszokkal és mécsesekkel rukkolna elő. Miközben rendezkedtünk, átpislogtunk a Mándli Orsi vezényletével éppen rendezés alatt álló cukrászdába. Bár nem beszéltünk korábban erről, de a sütiző pont olyan lett, amilyennek én magam is elképzeltem. Pénteken este fél tízkor búcsúztunk el egymástól a berendezett teremre büszkén visszapillantva.

Vasárnap reggel abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Laci atya személyesen megcsodálta műveinket, megáldotta valamennyit és bennünket, és imádkozott mindazokért, akik részt vettek az előkészületekben. Csaknem hetvenen tettek hozzá valamit az Adventi Bazár sikeréhez. Köszönjük nekik a segítséget, amivel hozzá-járultak ahhoz, hogy 100 rászoruló család karácsonya megszépülhessen!

Néhányan már mise előtt bejöttek körülnézni, mondván: nem szeretnék nagy tömegben beszerezni a karácsonyi, vagy éppen a Mikulás ajándékokat. Akadt, aki hosszú listával érkezett szerettei névsorával, és két, a Tótágasból kölcsönzött be-vásárlókosarat is megtöltött a nekik szánt meglepetésekkel.

Közben a kávéházból finom teák illata szállt, és fogytak a gyönyörű süticsodák.

Aztán eljött a tíz óra. Tudtuk, hogy nehéz lesz, és néhány pillanat ki is esett, sodortak bennünket az események.

bazar

Egymás után találtak gazdáikra a meglepetések, a kávézó is megtelt tízóraizókkal. Talán húsz perc sem telt el, mindenből csak utolsó darabok maradtak. Az asztalok egyre üresebbek lettek, az adományos doboz pedig egyre csak telt. Egyik pillanatban még a nyílása is eltömődött. Gyors asztalátrendezés után a fél tizenegykor kezdődő misén résztvevőket vártuk. Ők már csak két kisebb dobozt hagytak maguk után. Az egyikben az összegyűlt adomány több mint 400 ezer forintos bevételével, a másikba pedig bepakoltuk az asztalterítőket, és egy kisebb szatyornyi megmaradt, eltartható díszt.

TURBÉKI BERNADETT

 

Share This