Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2021.02.07-én – Évközi idő 5. vasárnapján

A Szent Imre Karitász a mai szentmisék előtt és után köszönettel várja a rászorulóknak szánt tartósélelmiszer- és pénzadományaitokat.

A mai szentmisék után Balázs-áldásban részesülhet minden jelenlévő, aki szeretne. Kérjük, figyeljetek a megfelelő távolságtartásra!

A jelenlegi helyzet miatt a betegek kenetének kiszolgáltatása idén nem a szentmise keretében lesz közösen, hanem mindenki egyénileg kérheti, felkészülés után, melyhez a szentgyónás is hozzátartozik, ha utolsó gyónásunk óta súlyos bűnt követtünk el, vagy már több, mint egy éve gyóntunk. E szentség kérhető a szentgyónások után, szentmisék után, vagy más megbeszélt időpontban. A szent kenet megerősít az Istenbe vetett bizalomban, erőt ad a kísértések ellen, s alkalmassá tesz arra, hogy a betegséget erős lélekkel viseljük, segíti gyógyulásunkat, ha az szolgál üdvösségünkre, illetve általa kérjük és elfogadjuk a jó halál kegyelmét, ha annak jött el az ideje. Az a katolikus hívő kérheti e szentséget, „aki értelme használatának elérése után, betegség vagy öregség miatt veszélybe kerül.” Meg lehet ismételni, ha a beteg felépülése után újra súlyos betegségbe esik, vagy a veszély súlyosabbá válik. (1004. kánon) Kérhető az év során bármikor, nem csak a betegek világnapja környékén.

Jegyeskurzust indítunk a plébánián február 21-től március 28-ig vasárnap esténként, amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi. Szeretettel várjuk a házasságra készülő párok jelentkezését kedd estig.

A mai napon megkezdődik a Házasság Hete, Kaposváron is a CSAKAZÉRTIS a Családokért Egyesület szervezésében. Részletek a csakazertis.hu honlapon és a facebook.com/hazassaghetekekaposvar oldalon.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a következő tanévre képzéseket hirdet, melyekről a plakáton találtok információt. Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe!

A Szent Margit Katolikus Óvoda pályázatot hirdet óvodai dajka munkakör betöltésére. Részletek az egyházmegye honlapján. Az óvodáról készült egy kisfilm, itt megtekinthető.

A februári Adoremus átvehető a sekrestyében.

Archívum

Share This