Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2020.12.13-án – Advent 3. vasárnapja

Hálásan köszönjük a Szent Imre Karitász javára adott adományaitokat és a segítséget a karácsonyi csomagok összeállításában.

Ferenc pápa december 8-án tette közzé Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a Katolikus Egyház védőszentjévé. Az egyházfő egyúttal meghirdette a Szent József-évet december 8-tól.

A decemberi Adoremus átvehető a sekrestyében. A meglévő előfizetések érvényben maradnak a következő évben is. Bármelyik hónapban le lehet mondani vagy újonnan előfizetni a szentmise olvasmányait és egyéb szövegeit tartalmazó liturgikus kiadványra.

Varga László püspök atyával együtt arra kérünk benneteket, hogy töltsétek ki az egyházmegyei zsinati kérdőívet.

Több lehetőségetek is van imádságot kérni szándékaitokra:

  • Plébániánk ima-böjt szolgálatának tagjai imádkoznak illetve böjtölnek a templom bejáratánál található „Imakérés” dobozba bedobott szándékokra. E-mailben is el lehet küldeni a kéréseket az imabojt@szentimreplebania.hu címre. Bárki csatlakozhat az egymásért való imádsághoz, böjtöléshez, melynek módját mindenki maga határozza meg. A plébániai regisztráción, a fenti e-mailcímen vagy a sekrestyében, irodában jelezhetitek csatlakozási szándékotokat.
  • A győri Brenner János Papnevelő Intézet kispapjai és elöljárói az adventi időszakban, hálából a papi és szerzetesi hivatásokért végzett imádságokért, szívesen imádkoznak a hívek szándékára hétköznapokon az esti imádságuk alkalmával, 18:45 órakor, melyet online közvetítenek. Az űrlapon lehet imádságot kérni.
  • A Pannonhalmi Főapátság szerzetesközössége vállalja, hogy a reggeli imádságban és az esti szentmisén megemlékeznek azokról az emberekről és szándékokról, akiket és amiket rájuk bíznak. A röviden megfogalmazott kéréseket, szándékokat névvel vagy név nélkül az űrlapon várják.

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a következő oldalt, mely az online közvetített liturgiák (szentmise és zsolozsma) gyűjteménye, a Pécsi Egyházmegye által elindított Lectio divina honlapot, mely az imádságos bibliaolvasáshoz nyújt gyakorlati segítséget és egy bejegyzést a vasárnapok megszenteléséről.

Archívum

Share This