Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2020.01.12-én – Urunk megkeresztelkedése

Hálásan köszönjük a Szent Imre Karitász múlt heti gyűjtésére adott adományaitokat.

„Érints meg engem!” – dicsőítő imadélutánra hívunk benneteket ma 16 órától. A mai napon emiatt 15 óráig lesz szentségimádás.

A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: ezek olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák, melyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására a különböző élethelyzetekben. A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (vö. Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben, és ilyenkor kicsit „otthonosabban” gondolhatunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet. Közösen imádkozunk Istenhez az erényes családi életért és a gonosztól való oltalomért, majd meghintjük a ház akár összes helyiségét szenteltvízzel, hiszen Isten betölti a családi hajlékot, a közös életet; semmi nem idegen számára belőle. Aki szeretné otthonát megáldatni, hagyja meg nevét, címét, elérhetőségét az irodában vagy a sekrestyében. (A lakás megáldásának nincs költsége és minden évben lehet kérni.)

Hétfőn 18 órától megbeszélést tartunk plébániánk újságjának, a Szent Imre Híradónak jövőjéről. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt, aki munkájával, írásaival segítené az újság rendszeres megjelenését.

A Férfikör (Kantár) következő találkozója pénteken 18 órakor kezdődik a plébánián. Szeretettel hívjuk az érdeklődőket közös szentírásolvasásra és beszélgetésre.

Rózsafüzér-társulatunk következő imaórája szombaton 17 órakor kezdődik.

Ministránstalálkozót tartunk a jövő vasárnapi 9-es mise után a Kaptárban. Hittannal és játékkal várjuk a résztvevőket.

Az idei ökumenikus imahét január 19-tól 26-ig tart. Az ökumenikus imaórák minden nap 18 órakor kezdődnek. Ez idő alatt templomunkban minden hétköznap reggel 7-kor lesz szentmise. Templomunkban 21-én, kedden 18 órakor kezdődik a taizéi énekes ökumenikus imaóra, mely után szeretettel hívunk mindenkit a kollégiumba közös vendégségre. Kérjük, süteménnyel, szendviccsel vagy üdítővel járuljatok hozzá ti is a programhoz: a finomságokat 17 órától várjuk köszönettel a kollégiumban.

A kaposvári katolikus iskola szeretettel hívja és várja a leendő első osztályosokat és szüleiket a sportos játszóházba szombaton 10 órára a tornaterembe.

Jegyeskurzust tartunk a plébánián márc. 1-jétől ápr. 5-ig vasárnaponként az esti szentmise után. Szeretettel várjuk a házasságra készülők jelentkezését február 16-ig.

Archívum

Share This