Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2019.10.20-án – Évközi idő 29. vasárnapján

Köszönjük a közösségek, szolgálatok képviselőinek a hétfői találkozón való részvételt. Aki kész feladatot vállalni a közös plébániai programok megszervezésében és lebonyolításában, kérjük, iratkozzon fel a levelezőlistánkra egy email elküldésével az irodának (titkar@gmail.com). Közösségek, családok és egyének jelentkezését is köszönettel vesszük.

Ministránspróbát tartunk a templomban a 9-es mise után, majd délig várjuk a résztvevőket a Kaptárba hittanra és játékra.

Koszoru Péter atya misézik templomunkban 10:30-kor, a szentmise végén
újmisés áldást ad a jelenlévőknek. Szeretettel hívunk mindenkit.

Szeretettel hívjuk az érdeklődőket az Éneklő Egyház következő alkalmára kedden, az esti szentmise után az orgonánál. Ezt követően két hetente tartunk próbát a kiírás szerint.

Október 23-án, szerdán nem lesz szentségimádás és irodai nyitvatartás.

Taizéi énekes közös szentségimádásra hívunk benneteket november 2-án, szombaton 17 órától.

Idén is lesz személyesen kísért lelkigyakorlat november 3-tól 8-ig, mely jó lehetőség a személyes imaélet elmélyítésére és az istenkapcsolat megújítására. Részei: napi fél óra személyes ima a Szentírással, reflexió az imáról és egyéni beszélgetés a lelkigyakorlat kísérőjével.  További információk IDE KATTINTVA érhetők el. Jelentkezési lap kapható az irodában vagy letölthető INNEN.

A novemberi Adoremus átvehető a sekrestyében.

Archívum

Share This