Adventtel új egyházi év kezdődött. Minden változás: költözés, új életszakasz vagy éppen az új egyházi év kezdete – az esetleges nehézségekkel együtt – alkalmat ad arra is, hogy végiggondoljam életemet. Mi az, ami jó, amit őriznem, folytatnom kell, és mi az, amit jobb, ha nem tartok meg? Hová tart jelenleg az életem, mi a célja, s mit teszek annak eléréséért?
Talán mind tapasztaltuk már, hogy a fontosabb ünnepek, találkozások szebbek, ha komolyan készülünk rájuk. Talán nem is lehet igazán ünnepelni előkészület nélkül. Örömet adhat, ha valamire várunk, és készülünk is rá: kitakarítjuk, feldíszítjük a lakást, végiggondoljuk, vajon mi lehet a várt személlyel, mit fogunk kérdezni tőle, miről fogunk beszélgetni – és ez megszépíti a készület idejét is.
Adventben is készülhetünk, méghozzá életünk legfontosabb találkozására. Az Egyház az Urunk eljövetelére való készülésre buzdít.
A Misekönyvben ezt olvashatjuk: „Az adventi időnek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje ez, amior Isten Fiának az emberekhez való első eljövetelére emlékezünk. Egyút-tal azonban olyan időszak is, amelyikben ez a visszaemlékezés ráirányíthatja figyelmünket Krisztus történelemvégi, második eljövetelének várására. E két ok miatt az adventi idő a bensőséges és örvendező várakozás ideje.” (Egyetemes Szabályok, 39). Jézus földi születésnapjának megünneplésén túl tehát az ő visszatérésére is készülünk; arra, hogy eljön „dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”. Minden szentmisében – nem csak adventben – azért könyörgünk, hogy „bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét.”
Várom én ezt, fontos ez nekem? Hogyan készülhetek rá? Maga Jézus azt mondta, hogy az „Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok” (Mt 24,44). Az első vasárnapi olvasmányokban arra kapunk felszólítást, hogy „legyünk készen”, járjunk az Úr ösvényein és világosságában. Hogy ne halogassuk azt, ami igazán fontos. Noé kortársai csak élték az életüket. Nem voltak gonosztevők: annyit hallunk csak róluk, hogy „ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek” – ezek pedig jó dolgok, hozzátartoznak az emberiség életéhez. Mégis kevés mindez. Amit nem tettek, ami (pontosabban Aki) kimaradt az életükből, az volt a baj. Ha Istenről megfeledkezve élünk, vagy „csak” hagyjuk, hogy kiszoruljon az életünkből; akkor könnyen lehet, hogy az Emberfia eljövetelekor minket is otthagynak, ahol éppen akkor leszünk, és nem vesznek föl, hogy az Úrral lehessünk. Valószínűleg azért, mert előtte sem voltunk Vele.
Legjobban úgy készülhetünk az ítéletre és karácsonyra is, hogy nem halogatjuk azt, ami igazán fontos: a megtérést. Szent Pál így buzdít: „öltsétek magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek!” (Róm 13,14). A fegyelem, a böjt is az adventi készülődéshez tartozik. (Ez a szentmisében is kifejeződik: adventben lila a liturgikus szín, nincs virág az oltáron és nem énekeljük a Dicsőséget.) A rossz illetve értéktelen szokásaink felismerése és visszanyesése, valamint az ima és a jó tettek begyakorlása küzdelemmel jár.
De ez a küzdelem, a hitben és a szeretetben való növekedés önmagában is öröm. Miközben arra készülünk, hogy méltóképpen megünnepeljük Urunk földi születését, és arra, hogy felkészüljünk a vele való végső találkozásra, aközben nem feledkezünk meg arról sem, hogy Jézus velünk van mindennap, egészen a világ végéig (vö. Mt 28,20). Az Isten felé vezető úton Isten már velünk van. Többen beszélnek egy harmadik adventről is: a kegyelmi adventről, amely nem más, mint Jézus lelkünkbe való eljövetele, amennyiben várjuk és befogadjuk őt a hit által. Kegyelme, jelenléte által Jézus belülről alakítja életünket, a saját élete szerint.
Szép adventi készületet kívánok mindannyiunknak!
FERENC ATYA
