Testem-lelkem kimerülten indult útra az idei zarándoklatra. Kételkedtem, hogy jó ötlet-e útra kelni. Eszembe jutott, hogy inkább itthon pihennék, töltődnék a következő hét már ismert, nem kívánt megpróbáltatásaira, aztán erőt vettem magamon. Nem bántam meg.
A gyönyörű, napos idő, a természet, a sok kedves, sorsom után érdeklődő ismerős, az imatársakkal töltött tartalmas idő, beszélgetések menet közben minden várakozásom felülmúlták.
Az út Jézus, a vele töltött több óra, Laci atya és viccei, a csodálatosan, lelkemhez szóló dalok, hangszerek új erőt adtak, mint mindig és így nekifeszülve futhatok a cél felé.
Megkaptam, amire szükségem volt, sőt, mint ahogy az Úr ígérte, még sokkal többet is.
Hálás vagyok Istennek, hogy összegyűlhettünk a nevében a családjaink érdekében.
Megtart minket szeretetében és ilyen szép keretet is ad mindehhez.
Már most elhatároztam, hogy jövőre, ha esik, ha fúj, én ott leszek!
B.E.
Fotó: Daxner Gáborné
