Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Köszönjük szeretetszolgálatunk múlt heti gyűjtésére adott adományaitokat a rászoruló családok nevében is.

Katekumen-csoportot indítunk szerdán a plébánián azoknak a felnőtteknek, akik szeretnének megkeresztelkedni, bérmálkozni vagy felkészülni az elsőáldozásra, illetve szeretnék közösségben jobban megismerni hitünket és beszélni róla. A találkozók szerdánként lesznek 16:30-tól 17:30-ig.

Varga László püspök atya most vasárnap (11.12-én) a 10:30-as szentmisében szolgáltatja ki a bérmálás szentségét fiataljainknak. Örüljünk velük és imádkozzunk értük!

A vasárnapi “Érints Meg Engem!” imaalkalmunk 16 órakor kezdődik.

Szeretettel várjuk idősebb testvéreinket a Szent Erzsébet – napi vendégségre november 18-án du. 3 órától a kollégium nagytermébe.

December 3-án adventi teaházat és vásárt tartunk a kollégiumban. Szívesen és köszönettel fogadunk sütit a teaházba, a vásárba pedig saját készítésű élelmiszer-adományaitokat: lekvárt, befőttet, szörpöt, savanyúságot, tartós süteményt, diót, fűszer szárítmányokat.

A KÉSZ következő rendezvényeként 2017. november 9-én, csütörtökön 18:00 órai kezdettel Prof. Dr. Rosta István tudománytörténész tart előadást a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. Az előadás témaköre: Megemlékezés a Magyar Tudomány Ünnepéről. Középkori egyetemeink. 650 éve létesült az első magyarországi egyetem Pécsett.

Varga László püspök atya önkénteseket hív az Irgalmasság Házainak elindításához. Regisztrálni a Kaposvári Egyházmegye honlapján lehet. Az önkéntesek első találkozója november 10-én lesz 16-18 óra között a püspökségen.

Szombaton 5:45-kor indul a busz a kollégium parkolójából az Országos Karizmatikus Találkozóra.

Gyónási lehetőség kedden lesz 16:30–17:30-ig, valószínűleg a Találkoz-Lakban.

Archívum

Share This