Ferenc pápa: Szegény Szentlélek, mekkora munkája lehet velünk!

Június 6-án délelőtt a Szentatya folytatta a bérmálásról megkezdett katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy a Szentlélek ajándékát mindnyájan azért kaptuk, hogy továbbadjuk másoknak, hogy kilépjünk magunkból, és egymás megszentelődésén munkálkodjunk.

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk közös gondolkodásunkat a bérmálás szentségéről, és ma azt vesszük szemügyre, milyen hatásokat vált ki a Szentlélek ajándéka a megbérmáltakban, hogyan segíti őket, hogy ők maguk is ajándékká váljanak mások számára. Ez a Szentlélek ajándéka. Idézzük fel, hogy amikor a püspök krizmával megken minket, azt mondja: „Vedd a Szentlelket, akit ajándékul kaptál.” A Szentléleknek ez az ajándéka belénk költözik, és gyümölcsözővé teszi életünket úgy, hogy ezt az ajándékot továbbadjuk másoknak. Mindig azért fogadunk be, hogy adjunk: sosem szabad csak befogadni és a kapott dolgokat magunkban tartani, mintha lelkünk egy raktár lenne. Nem! Mindig azért fogadunk be, hogy adjunk! Isten kegyelmeit azért kapjuk, hogy másoknak adjuk őket. Ez a keresztény ember élete. Tehát a Szentlélek működésének az a következménye, hogy már nem saját énünket tartjuk életünk középpontjának, hanem megnyílunk a közösség „mi”-jére: befogadunk, hogy adjunk. Nem mi vagyunk a középpontban: mi eszközei vagyunk annak az ajándéknak mások számára.

A bérmálás teljesebbé teszi a megkereszteltekben Krisztushoz való hasonlóságukat azáltal, hogy élő tagokként szorosabban kapcsolja őket az Egyház misztikus testéhez. [1] Az Egyház küldetése a világban úgy valósul meg, hogy ahhoz az Egyház minden tagja hozzájárul. Gondolhatná valaki, hogy az Egyházban vannak az urak: a pápa, a püspökök, a papok, aztán pedig jönnek a többiek. Nem! Az Egyház mind együtt vagyunk! És mindnyájan felelősséggel tartozunk azért, hogy megszenteljük egymást, hogy gondunk legyen egymásra. Az Egyház mind együtt vagyunk! Mindenkinek megvan a maga munkája az Egyházban, de az Egyházat mind együtt alkotjuk. Úgy kell ugyanis az Egyházra gondolnunk, mint élő szervezetre – melyet személyek alkotnak, akiket ismerünk, akikkel együtt járunk –, és nem úgy, mint egy elvont, távoli valóságra. Az Egyház mi vagyunk, akik úton járunk, az Egyház mi vagyunk, akik ma itt vagyunk ezen a téren. Mi: ez az Egyház. A bérmálás összekapcsol az egész világon elterjedt, egyetemes Egyházzal, ugyanakkor tevékenyen bevonja a megbérmáltakat annak a részegyháznak az életébe, amelyhez tartoznak, élén a püspökkel mint az apostolok utódával.

Ezért a bérmálás eredeti kiszolgáltatója a püspök, [2] mert ő kapcsolja be a bérmálkozót az Egyházba. Az a tény, hogy a latin Egyházban ennek a szentségnek a rendes kiszolgáltatója a püspök, nyilvánvalóvá teszi, hogy „e szentség hatására a megbérmáltak szorosabban kapcsolódnak az Egyházhoz, az Egyház apostoli eredetéhez és azon küldetéséhez, hogy tanúságot tegyen Krisztusról” [3] Ezt a betagozódást az Egyházba szépen kifejezi a béke jele, amely a bérmálás szertartását zárja. A püspök ugyanis minden megbérmáltnak azt mondja: „Béke veled!” Felidézve azt a köszöntést, amellyel Krisztus üdvözölte tanítványait húsvét – Szentlélekkel átjárt – estéjén (vö. Jn 20,19–23). Hallottuk is [az általános kihallgatás elején]: ezek a szavak megvilágítják azt a gesztust [a békecsókot], amely „kifejezi a püspökkel és az összes hívővel való egyházi közösséget”. [4] A bérmálásban megkapjuk a Szentlelket és a békét: azt a békét, amelyet tovább kell adnunk másoknak. De gondoljunk csak bele, mindenki gondoljon például saját egyházközségére. Zajlik a bérmálás szertartása, aztán a béke jelével köszöntjük egymást: a püspök a béke jelét adja a megbérmáltnak, aztán a mise későbbi részében mi is a béke jelével köszöntjük egymást. Ez azt fejezi ki, hogy összhang van közöttünk, a köztünk uralkodó szeretetet és békét fejezi ki. De mi történik azután? Kimegyünk a templomból, és elkezdjük megszólni a többieket, kibeszélünk másokat. Elkezdünk pletykálni. A pletyka pedig háborúzást jelent. Ez így nincs rendjén! Ha megkaptuk a béke jelét, a Szentlélek erejével, akkor nekünk a béke embereinek kell lennünk, és nem szabad nyelvünkkel tönkretennünk azt a békét, amelyet a Lélek művelt. Szegény Szentlélek, mekkora munkája lehet velünk, amiért ennyire szokásunkká vált a fecsegés! Gondoljatok bele: a fecsegés nem a Szentlélek műve, nem az Egyház egységét szolgálja! A fecsegés lerombolja azt, amit Isten felépít. Kérlek hát titeket, hagyjunk fel a pletykálással!

A megerősítés szentségét egyetlen egyszer kapjuk meg, de a szent kenet által elindított lelki dinamizmus folytatódik az időben. Sosem fogunk végezni azzal a feladatunkkal, hogy mindenhol a szent, az evangélium lenyűgöző egyszerűsége által inspirált élet jó illatát árasszuk. A bérmálást senki sem önmagáért kapja, hanem azért, hogy együttműködjön a többiek lelki fejlődésében. Egyedül akkor tudunk ténylegesen növekedni, és nemcsak áltatni magunkat vele, ha megnyílunk és önmagunkból kilépünk, hogy találkozzunk testvéreinkkel. Mindazt ugyanis, amit ajándékba kapunk Istentől, tovább kell adnunk – az adomány továbbadásra szolgál –, hogy az termékeny legyen, és ne temessék el önző félelmeink, ahogy azt a talentumokról szóló példabeszéd tanítja (vö. Mt 25,14–30). Amikor a vetőmag ott van a markunkban, nem azért van ott, hogy betegyük a szekrénybe, és ott hagyjuk, hanem azért, hogy elvessük. A Szentlélek ajándékát tovább kell adnunk a közösségnek. Biztatom a megbérmáltakat, hogy ne „zárják kalitkába” a Szentlelket, ne álljanak ellen a fújó Szélnek, mely arra ösztönzi őket, hogy szabadon járjanak, ne fojtsák el a szeretet izzó Tüzét, mely arra készteti őket, hogy életüket teljesen odaadják Istenért és testvéreikért.

A Szentlélek adja meg mindnyájunknak az apostoli bátorságot, hogy átadjuk az evangéliumot – tetteinkkel és szavainkkal – mindazoknak, akikkel utunkon találkozunk! Tettekkel és szavakkal: de jó, építő szavakkal, és nem a romboló pletyka szavaival! Kérlek titeket, amikor mentek ki a templomból, gondoljatok arra: a kapott béke arra szolgál, hogy továbbadjátok másoknak, és nem arra, hogy fecsegéssel tönkretegyétek! Ezt ne felejtsétek el!

JEGYZETEK
[1] Vö. A bérmálás szertartása, 25. [Az olasz nyelvű változatban.]
[2] Vö. Lumen gentium, 26.
[3] A Katolikus Egyház katekizmusa, 1313.
[4] Vö. A Katolikus Egyház katekizmusa, 1301.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Forrás: Magyar Kurír