Ferenc pápa: Isten arra hív, hogy gondolkodásomban és tetteimben hasonlóvá váljak hozzá

Május 2-án a Szentatya folytatta a keresztségről szóló katekézisét. Ma a szertartás központi elemeiről: a víz megáldásáról, a gonosznak való ellentmondásról és a hit megvallásáról elmélkedett.

Ferenc pápa katekézisének teljes magyar fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk közös gondolkodásunkat a keresztségről. Ma a szertartás központi rítusainál szeretnék elidőzni, amelyek a keresztkútnál zajlanak.

Nézzük mindenekelőtt a vizet, amelyre kérjük, hogy szálljon le a Szentlélek ereje, hogy meglegyen a képessége az újjászülésre és a megújításra (vö. Jn 3,5 és Tit 3,5). A víz az élet és a jólét jelképe, hiánya viszont kiolt minden termékenységet, amint a sivatagban történik; a víz azonban halált is okozhat, amikor elnyel a hullámai között, vagy nagy mennyiségben kiáradva mindent magával söpör; végül a víz arra is képes, hogy megtisztítson, tisztára mosson.

A Biblia a víznek ezt az általánosan ismert szimbolizmusát felhasználva a víz jelén keresztül mutatja be Isten történelembe való beavatkozásait és ígéreteit. A víznek azonban önmagában nincs hatalma a bűnök megbocsátására, amint azt Szent Ambrus magyarázta az újonnan megkeresztelteknek: „Láttad a vizet, de nem mindegyik víz gyógyít: az a víz gyógyít, amely hordozza Krisztus kegyelmét. […] A cselekvés a vízé, a hatékonyság a Szentléleké.” [1]

Ezért az Egyház a Lélek működését kéri a víz felett, „hogy azok, akik megkapják benne a keresztséget, eltemetkezzenek Krisztussal a halálba és majd vele együtt feltámadjanak a halhatatlan életre”. [2] A vizet megáldó ima azt mondja, hogy Isten felkészítette a vizet arra, hogy „a keresztség jele legyen”, azután emlékeztet a legfontosabb bibliai előképekre: a teremtés kezdetén a Lélek ott lebegett a vizek felett, hogy életfakasztóvá tegye őket (vö. Ter 1,1–2); a vízözön vize jelezte a bűn végét és az új élet kezdetét (vö. Ter 7,6–8,22); Ábrahám gyermekei a Vörös-tenger vizén keresztül nyertek szabadulást az egyiptomi rabságból (vö. Kiv 14,15–31). Jézussal kapcsolatban emlékezhetünk arra, hogy megkeresztelkedett a Jordánban (vö. Mt 3,13–17), oldalából vér és víz folyt ki (vö. Jn 19,31–37), tanítványainak pedig megbízást adott, hogy kereszteljenek meg minden népet a Szentháromság nevében (vö. Mt 28,19). Erősen emlékezve mindezekre kérjük Istent, hogy árassza a keresztelőkút vizébe a meghalt és feltámadt Krisztus kegyelmét. [3] Így ez a víz olyan vízzé változik, amely magában hordozza a Szentlélek erejét. És ezzel a Szentlélek erejét hordozó vízzel kereszteljük meg az embereket, a felnőtteket, a gyermekeket, mindenkit.

A keresztelőkút vizének megszentelése után a szívünket is fel kell készíteni a keresztség befogadására. Ez történik a sátánnak való ellentmondásban és a hit megvallásában, ezzel a két, egymással szoros kapcsolatban álló cselekedettel. Amilyen mértékben nemet mondok a sátán – a megosztó – csábításaira, olyan mértékben vagyok képes igent mondani Istennek, aki arra hív, hogy gondolkodásomban és tetteimben hasonlóvá váljak hozzá. Míg a sátán megoszt, addig Isten mindig egyesíti a közösséget, egyetlen népbe gyűjti az embereket. Nem lehet úgy Krisztushoz csatlakozni, hogy feltételeket szabunk. Meg kell szakítani bizonyos kapcsolatokat ahhoz, hogy valóban át tudjuk ölelni a többieket. Vagy Istennel, vagy a sátánnal vagy jóban! Ez a magyarázata annak, hogy a sátánnak való ellentmondás és a hit megvallása együtt történik. Fel kell égetni magunk mögött bizonyos hidakat, hogy ráléphessünk arra az új útra, aki Krisztus.

A választ arra a kérdésre, hogy „Ellene mondotok-e a sátánnak, minden cselekedetének és csábításának?”, egyes szám első személyben fogalmazzuk: „Ellene mondok.” Ugyanígy valljuk meg az Egyház hitét is: „Hiszek.” Én ellene mondok, én hiszek: ez az alapja a keresztségnek. Egy felelős döntésről van szó, amely megkívánja, hogy az Istenbe vetett bizalom konkrét tetteiben mutatkozzon meg. A hitaktus mindig elkötelezettséget foglal magában, amelyet maga a keresztség segít majd állhatatosan megtartani az élet különféle helyzeteiben és a megpróbáltatások között. Emlékezzünk Izrael ősi bölcsességére: „Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel a megpróbáltatásra” (Sir 2,1), vagyis készülj fel a küzdelemre. A Szentlélek jelenléte viszont erőt ad, hogy elszántan tudjunk harcolni.

Kedves testvéreim, amikor bemártjuk kezünket a szenteltvízbe – belépve egy templomba ujjunkkal megérintjük a szenteltvizet –, és keresztet vetünk, gondoljunk örömmel és hálával a keresztségre, amelyben részesültünk – ez a szenteltvíz a keresztségünkre emlékeztet –, és újítsuk meg az „ámen”-ünket, ami azt jelenti: „örülök”, hogy a Szentháromság szeretetébe merülve élhetek.

JEGYZETEK
[1] De sacramentis [A szentségekről] 1,15.
[2] A gyermekkeresztelés szertartása, 60. [Az olasz nyelvű kiadásban.]
[3] Vö. A gyermekkeresztelés szertartása, 60. [Az olasz nyelvű kiadásban.]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Forrás: Magyar Kurír