Caritas Hungarica Díjban részesült Tóthné Zelei Ida, aki a plébániai karitász működéséről gondoskodik. Az országos díjátadás a budapesti Magyar Szentek templomában volt. A szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatta be, s Écsy Gábor országos karitászigazgatóval közösen nyújtották át a köszönetet jelentő oklevelet.
– Hogy fogadta a díjat? – kérdeztük Tóthné Zelei Idát.
– Éppen a templomból tartottam a raktárba, ellenőrizni, mit is kellene még vásárolni a havi csomagokhoz, amikor megszólalt a telefonom. Kedves hangján az egyházmegyei karitászigazgató hívott. Elfogadod a meghívást? Meglepetésemben fel sem fogtam, mit kérdez tőlem. Majd amikor tisztult a kép, igent mondtam. Letettem a telefont és első gondolatom: miért? Semmi különöset nem teszek, „haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt” (Luk 17.10) dobolt bennem a bibliai idézet. Így élem meg, így gondolom. Már majdnem megfeledkezve az egészről, megérkezett az írásos meghívó és egyre többször jutott eszembe ismét.
Felidéztem alkalmakat, amikor segítséget kért valaki magának, vagy más rászorulónak. Amikor átmenetileg nehéz helyzetbe került egy-egy család. Láttam lelki szemeimmel a 8-9 évvel korábban segített édesanyát, aki könnyek között fogadta a közösség támogatását. A valaha jobb sorsban élő idős hölgyet, aki ma albérletben kényszerül élni, a karácsonyi csomagot kapó gyermekek boldog mosolyát. Sok- sok emlék, szomorúság, nehéz sors. Ilyenkor gyakran eszembe jut „azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél…”, s még sorolhatnám.
Segítünk, amiért elsősorban Istennek adok hálát a képességért, az erőért, az indítatásért, a meghívásért, a szol-gálatért. Megköszönöm édesanyám szolgáló példamutatását, családom, férjem türelmét.
Tudom, ezek az apró segítségek nagyon fontosak. A Caritas szeretné jelezni, figyel ránk, önkéntesekre, s ez a figyelem mindenkinek jólesik.
A karitatív munka motorja
Pontossága és precizitása a garancia rá, hogy a havonta több száz kilogramm élelmiszert gyűjtő és osztó csoport zökkenőmentesen tudja végezni szolgálatát. A karitatív munka motorjaként szervez, utánajár, odamegy, megkeres, egyeztet, s közben a hosszú évek során sem feledkezett meg arról, hogy mennyire fontos a személyes látogatás, az egyénre szabott megoldás, az apró kedvességek és a gondoskodó odafigyelés.
