Plébánia mobil: +36-30/491-6780 titkar@gmail.com

Hirdetések 2018.07.08-án

Köszönjük szeretetszolgálatunk múlt heti gyűjtésére adott pénz- és élelmiszer adományaitokat.

A 10:30-as szentmisét Laci atya mutatja be, melyen a szendrőládi roma egyházi kórus énekel.

A Szentjánosbogár tábor a ma esti szentmisével kezdődik meg. Hétfőtől péntekig 8:15-től reggeli ima lesz a templomban, amelyhez bárki csatlakozhat.
A szentségimádás 9 órától folytatódik. Szombaton a reggeli ima 9:30-kor kezdődik.

Kedden és szerdán a szentmise időpontjában igeliturgiát végzünk.
Csütörtökön az esti szentmise 18 órakor kezdődik, melyet Laci atya mutat be.

Ferenc pápa: Isten sosem kér, ha előbb nem adott; először ad, aztán kér!

Június 27-én a pápa folytatta a tízparancsolatról megkezdett katekéziseit. Kiemelte, hogy a parancsok csak az Istennel való kapcsolat összefüggésében értelmezhetők, és Isten első tette mindig a bőkezű adakozás, a megszabadítás; a parancsok, illetve az engedelmesség csak a második helyen következnek.

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai kihallgatás is úgy zajlik, mint a múlt heti. Sok beteg a VI. Pál Teremben van, hogy óvjuk őket a hőségtől, és mert ott nekik kényelmesebb. De követik a kihallgatást az óriáskivetítőn, és mi is együtt vagyunk velük. Vagyis nincs két kihallgatás, hanem csak egy. Üdvözöljük a VI. Pál Teremben lévő betegeket! [Tapsolnak.] Ma is a parancsolatokról lesz szó, de amint már mondtuk, ezek nem annyira parancsok, hanem Isten szavai, amelyeket azért intéz népéhez, hogy az helyesen éljen: szerető atyai szavak! A tíz szó így kezdődik: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaságból” (Kiv 20,2). Ez a kezdés a rákövetkező voltaképpeni törvényektől idegennek tűnhet, de nem az!

Miért teszi Isten ezt az ünnepélyes kijelentést önmagáról és szabadításáról? Mert a nép csak akkor ér a Sínai-hegyhez, miután átvonult a Vörös-tengeren: Izrael Istene először megment, és utána kér bizalmat. [1] Vagyis a tízparancsolat Isten bőkezűségével kezdődik. Isten sosem kér, ha előbb nem adott. Sosem! Először megment, először ad, aztán kér. Ilyen a mi Atyánk, a mi jóságos Istenünk!

Így megértjük az első kijelentés fontosságát: „Én vagyok az Úr, a te Istened.” Van egy birtokos, fenn áll egy kapcsolat, az egymáshoz tartozás. Isten nem idegen: a te Istened. [2] Ez megvilágítja az egész tízparancsolatot, és feltárja a keresztény cselekvés titkát is, mert az nem más, mint Jézusnak a magatartása, aki azt mondja: „Amint engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9). Krisztust szereti az Atya, és ő azzal a szeretettel szeret minket. Nem önmagából, hanem az Atyából indul ki. Tetteink gyakran azért vallanak kudarcot, mert önmagunkból és nem a hálából indulunk ki. Na és aki önmagából indul ki, hová érkezik? Önmagához! Képtelen utat megtenni, rögtön önmagához tér vissza. Erről az önös, önző magatartással szoktuk viccelődve azt mondani: „Az az ember csak az »én, engem, énvelem, énnekem« szavakat ismeri!” Önmagából indul ki és önmagához tér vissza.

A keresztény élet mindenekelőtt hálás válasz egy bőkezű Atyának. Azok a keresztények, akik csak „kötelességeket” teljesítenek, arról árulkodnak, hogy nincs személyes tapasztalatuk Istenről, aki „miénk”. Meg kell tennem ezt és ezt és ezt… Csak kötelességek! Hiányzik neked valami! Mi az alapja ennek a kötelességnek? Ennek a kötelességnek az alapja az Atyaisten szeretete, aki először ad, aztán parancsol. Ha a törvényt elébe helyezzük a kapcsolatnak, az nem segíti a hitéletet. Hogyan ébredhetne fel a vágy egy fiatalban arra, hogy keresztény legyen, ha mi kötelességekből, feladatokból, következetességből és nem a szabadításból indulunk ki? Pedig a keresztény lét a szabaddá válás útja! A parancsolatok megszabadítanak téged az önzéstől, megszabadítanak, mert ott van Isten szeretete, mely segít előrehaladnod. A keresztény nevelés nem az akaraterőn alapszik, hanem a megmentés befogadásán, azon, hogy hagyjuk magunkat szeretni: először a Vörös-tenger, utána a Sínai-hegy. Először a megmentés: Isten megmenti népét a Vörös-tengernél, aztán a Sínainál megmondja neki, mit kell tennie. De ez a nép tudja, hogy ezeket a dolgokat azért teszi, mert egy Atya, aki szereti, aki megmentette.

A hála a Szentlélek által meglátogatott szív jellemző tulajdonsága. Hogy engedelmeskedni tudjunk Istennek, ahhoz mindenekelőtt emlékezni kell jótéteményeire. Azt mondja Szent Vazul: „Aki nem engedi a feledés homályába hullni az ilyen jótéteményeket, a jó erény és minden igazságos cselekedet felé irányul.” [3] Hova visz minket mindez? Az emlékezés gyakorlásához: [4] Mennyi jó dolgot tett Isten valamennyiünkért! Mennyire bőkezű hozzánk a mi mennyei Atyánk! Szeretnék javasolni nektek egy kis gyakorlatot, mindenki csendben, szíve mélyén válaszoljon: Mennyi jót tett értem az Úr? Ez a kérdés. Mindenki csendben válaszoljon! Mennyi jót tett értem az Úr? Ez Isten szabadítása! Isten sok jót tesz értünk, és megszabadít minket!

Mindenesetre érezheti azt valaki, hogy még nem szerzett igazi tapasztalatot Isten szabadításáról. Előfordulhat. Lehet, hogy valaki magába néz, és csak kötelességérzetet, szolgai és nem gyermeki lelkületet talál magában. Mit lehet tenni ebben az esetben? Nézzük meg, mit tett a választott nép! A Kivonulás könyve azt mondja: „Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat, és Isten megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségről. Isten letekintett Izrael fiainak állapotára, és Istennek gondja volt rájuk” (Kiv 2,23–25). Istennek gondja van rám!

Istennek a tízparancsolat elején szereplő szabadító tevékenysége a válasz erre a panaszra. Mi nem tudjuk magunkat megszabadítani, de tudunk segítségért kiáltani: „Uram, ments meg, Uram, mutasd meg az utat, Uram, simogass meg, Uram, adj egy kis örömet!” Ez segélykiáltás. Ez a mi teendőnk: kérni a megszabadulást az önzésből, a bűnből, a rabságból. Fontos ez a kiáltás, ez az ima, annak tudatosítása, hogy még minek a rabságában élünk, mi szorul még felszabadításra bennünk. Sok minden van még lelkünkben, amiből fel kellene szabadulnunk: „Ments meg, segíts meg, szabadíts meg!” Ez szép ima az Úrhoz. Isten várja kiáltásunkat, mert ő el tudja és el akarja szakítani rabságunk láncait. Isten nem azért hívott életre minket, hogy elnyomatásban éljünk, hanem hogy szabadok legyünk, hálásan éljünk, örömmel engedelmeskedve annak, aki annyi mindent adott nekünk, végtelenül többet, mint amennyit valaha is adhatnánk neki. Szép ez! Mindig áldott legyen Isten mindazért, amit tett, tesz és tenni fog bennünk!

JEGYZETEK
[1] A rabbinikus hagyományban van egy erre vonatkozó, megvilágító szöveg: „Miért nem a tóra elején jelentetett ki a tíz szó? […] Mihez hasonlítsuk? Ahhoz hasonlít, amikor egy ember elvállalja egy város kormányzását, és megkérdezi a lakosokat: »Uralkodhatom fölöttetek?« De ők megkérdezik: »Mi jót tettél nekünk, aminek alapján igényt formálsz arra, hogy uralkodj rajtunk?« Erre mit tett ő? Védőfalat épített nekik, és csatornahálózatot, hogy vízzel lássa el a várost, aztán csatákat vívott meg értük. És akkor újra megkérdezte: »Uralkodhatom fölöttetek?« Ők pedig azt válaszolták: »Igen, igen.« A Hely [Ha-Makóm = Isten] is így tett: kivezette Izraelt Egyiptomból, szétválasztotta értük a tengert, mannát hullajtott nekik és vizet fakasztott a kútból, odaröptette hozzájuk a fürjeket, végül megvívta értük az Amalek elleni csatát. És amikor megkérdezte tőlük: »Uralkodhatom fölöttetek?«, ők azt válaszolták: »Igen, igen«” (Il dono della Torah. Commento al decalogo di Es 20 nella Mekilta di R. Ishamael [A tóra ajándéka. Kommentár a Kiv 20-ban szereplő tízparancsolathoz Jismáél rabbi Mechiltájában], Roma, 1982, 49).

[2] Vö. XVI. Benedek pápa: Deus caritas est enciklika, 17: „Az Isten és ember közötti szeretet története éppen ebben áll, hogy ez az akaratközösség a gondolkodás és az érzés közösségében növekszik, és a mi akaratunk és Isten akarata egyre inkább egybeesik: Isten akarata már nem idegen akarat számomra, amely kívülről kényszerít rám parancsolatokat, hanem az én saját akaratom, abból a tapasztalatból fakadóan, hogy valójában Isten közelebb van hozzám, mint én saját magamhoz. És így növekszik az Istenre való ráhagyatkozás, és Isten lesz az örömünk.”

[3] Rövidebben kifejtett életszabályok, 56.

[4] Vö. Homília a Szent Márta-házban bemutatott misén, 2014. október 7-én: „[Mit jelent imádkozni?] Emlékezni Isten színe előtt történelmünkre. Mert történelmünk az ő irántunk tanúsított szeretetének története.” Vö. Detti e fatti dei padri del deserto [A sivatagi atyák mondásai és tettei], Milano, 1975, 71: „A felejtés a gyökere minden rossznak.”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Forrás: Magyar Kurír

Hirdetések 2018. július 1-jén

A mai perselyadományokat a Szentszék javára fordítjuk (Péter-fillér).

Szeretetszolgálatunk a mai szentmisék előtt és után köszönettel várja pénzadományaitokat illetve tejet, hús-és májkonzervet és rizst.

Rumszauer Miklós atya hálaadó ezüstmiséje 10 órakor kezdődik a Szent Margit-templomban. Az ünnep miatt a 10:30-as szentmise elmarad.

Mivel a mai napon nem folyamatos a jelenlét templomunkban, nincs szentségimádás, de lehetőség van a csendes imádkozásra.

A jövő vasárnapi 10:30-as szentmisét Laci atya mutatja be, melyen a szendrőládi roma egyházi kórus énekel.

Ferenc pápa: Gyermekként vagy rabszolgaként gondolkodó keresztények vagyunk?

A Szentatya június 20-án folytatta a tízparancsolatról megkezdett katekéziseit. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Biblia nem véletlenül „tíz szót” és nem tíz parancsolatot említ: Isten ugyanis nem szolgaságba vető zsarnokként, hanem gondoskodó apaként bánik velünk.

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ez a kihallgatás két helyen zajlik: itt, a téren, ahol mi vagyunk, és a VI. Pál teremben, ahol több mint kétszáz beteg követi óriáskivetítőn a kihallgatást. Valamennyien egy közösséget alkotunk. Köszöntsük tapssal a teremben lévőket!

Múlt szerdán új katekézissorozatot kezdtünk, mégpedig a parancsolatokról. Láttuk, hogy az Úr Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy beteljesítse. De jobban meg kell értenünk ezt a perspektívát.

A Bibliában a parancsolatok nem önmagukban állnak, hanem egy kapcsolat részét képezik. Szövetségi kapcsolat [1] áll ugyanis fenn Isten és az ő népe között. A Kivonulás könyve huszadik fejezetének elején azt olvassuk – és ez fontos –: „Az Úr ezeket jelentette ki” (Kiv 20,1).

Olyan mondatkezdésnek tűnik ez, mint a többi, de a Bibliában semmi sem jelentéktelen! A szöveg nem azt mondja, hogy „Isten ezeket a parancsolatokat jelentette ki”, hanem „ezeket a szavakat”. A zsidó hagyomány a dekalógust (a tízparancsolatot) mindig „a tíz szó”-nak nevezi. És a „dekalógus” terminus épp ezt akarja kifejezni. [2] Mindenesetre törvényformájuk van, objektíve parancsolatokról van szó. Miért használja hát a szerző épp itt a „tíz szó” terminust? És miért nem „tíz parancsolatot” említ?

Mi a különbség parancs és szó között? A parancs olyan kommunikáció, amely nem igényel párbeszédet. A szó ellenben lényegi eszköze a kapcsolatnak mint párbeszédnek. Az Atyaisten az ő szava által teremt, és Fia a testté lett Szó. A szerelem szavakból táplálkozik, hasonlóképpen a nevelés vagy az együttműködés. Két személy, akik nem szeretik egymást, nem tudnak kommunikálni. Amikor valaki a szívünkhöz szól, magányunk elmúlik. Szó érkezik hozzánk, kommunikáció jön létre. A parancsolatok nem mások, mint Isten szavai: Isten eme tíz szó által kommunikál velünk, és várja válaszunkat.

Egy dolog parancsot kapni, és másik azt érzékelni, hogy valaki beszélni akar velünk. A párbeszéd sokkal több, mint egy igazság közlése. Figyeljétek meg, mondhatom nektek: „Ma van a tavasz utolsó napja, jó meleg ez a tavasz, mégis ma van az utolsó napja.” Ez egy igazság kijelentése, nem párbeszéd. De ha azt mondom nektek: „Mit gondoltok erről a tavaszról?”, párbeszédet kezdeményezek. Az Isten által adott parancsolatok párbeszédet jelentenek. A kommunikáció a beszélgetés öröméért és azért a konkrét jóért történik, amelyet közölnek egymással azok, akik a szavak által szeretik egymást. Olyan érték ez, amely nem dolgokban áll, hanem magukban a személyekben, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák a párbeszédben. [3]

Ez a különbség nem mesterkélt dolog. Nézzük csak meg, mi történt a kezdetekkor. A kísértő, a sátán, rá akarja szedni a férfit és a nőt ezen a ponton: meg akarja győzni őket, hogy Isten azért tiltotta meg nekik, hogy egyenek a jó és rossz tudásának fájáról, hogy alávetettségben tartsa őket. Ezzel a kihívással kell szembenézniük: az első szabály, melyet Isten az embernek adott, egy tiltó és kényszerítő zsarnok rendelkezése – vagy pedig egy apa gyengédsége, aki gondját viseli kicsiny gyermekeinek, és védi őket önmaguk elpusztításától? Parancs vagy szó? Az egyik legtragikusabb hazugsága a kígyónak, melyet Évának mond, annak elhitetése, hogy egy irigy istenségről van szó – „Isten irigy veletek szemben!” –, hogy egy önző istenségről van szó: „Isten nem akarja, hogy szabadok legyetek!” Az események drámai módon igazolták, hogy a kígyó hazudott (vö. Ter 2,16–17; 3,4–5), elhitette, hogy egy szeretetből mondott szó parancs.

Az ember válaszút előtt áll: Isten megparancsolja nekem a dolgokat, vagy gondomat viseli? Parancsolatai csak törvényt jelentenek, vagy szó van bennük, hogy gondoskodjanak rólam? Isten parancsolgató úr, vagy apa? Isten apa: ezt sose felejtsétek el! A legszörnyűbb élethelyzetekben is gondoljatok arra, hogy van egy Apánk, aki mindannyiunkat szeret! Alattvalók vagyunk, vagy gyermekek? Folyton zajlik ez a küzdelem, bennünk és rajtunk kívül: ezerszer is választanunk kell a szolgaságban és a gyermekségben való gondolkodás között. A parancsolat a parancsolgató úrtól jön, a szó az apától.

A Szentlélek a gyermekség Lelke, Jézus Lelke. A szolgaság lelkülete a törvényt csak elnyomásként fogadhatja, ami két, egymással ellentétes dolgot eredményez: kötelességek és kötelezettségek mentén élünk, vagy erőszakosan elutasítjuk az egészet. Az egész kereszténység nem más, mint átlépés a törvény betűjétől az életadó Lélekhez (vö. 2Kor 3,6–17). Jézus az Atya Szava, nem az Atya ítélete. Jézus azért jött, hogy szavával megmentsen minket, és nem azért, hogy elítéljen!

Látszik, hogy egy férfi vagy nő megtette-e már ezt az átlépést. Az emberek észreveszik, hogy egy keresztény gyermekként vagy rabszolgaként gondolkodik-e. Mi is visszaemlékezhetünk arra, hogy nevelőink apaként és anyaként gondoskodtak-e rólunk, vagy pedig csak szabályokat állítottak elénk. A parancsolatok szabadsághoz vezető utat jelentenek, annak az Atyának a szavát hordozzák, aki szabaddá tesz minket ezen az úton.

A világnak nem legalizmusra van szüksége, hanem gondoskodásra! Gyermeki szívű keresztényekre van szüksége. [4] Gyermeki szívű keresztényekre van szüksége: ne felejtsétek el ezt!

Jegyzetek:
[1] A Kivonulás könyvének huszadik fejezetét megelőzi a szövetség felkínálása a tizenkilencedik fejezetben, melyben központi szerepe van ennek a kijelentésnek: „Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek” (Kiv 19,5–6). Ez a szóhasználat emblematikus összefoglalást kap a Lev 26,12-ben: „Közöttetek fogok járni, Istenetek leszek, ti meg népem lesztek”, mígnem elérkezik az Iz 7,14-ben a Messiás nevének, vagyis az Emmánuelnek a meghirdetéséhez, amelyet felhasznál Máté: „Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve, mely azt jelenti: velünk lévő Isten” (Mt 1,23). Mindez arra utal, hogy a zsidó hit lényegileg kapcsolati jellegű, a keresztény hit pedig a legnagyobb mértékben az.
[2] Lásd még: Kiv 34,28b: „Felírta a kőtáblákra a szövetség szavait, a tíz szót.”
[3] Vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 142.
[4] Vö. II. János Pál: Veritatis splendor enciklika, 12: „A tízparancsolat ajándéka az új szövetség ígérete és jele, amelyben a törvény majd újra és véglegesen beíratik az ember szívébe (vö. Jer 31,31–34), és elfoglalja a bűn törvényének helyét, mely elcsúfította azt a szívet (vö. Jer 17,1). Akkor majd »új szív« adatik, hogy »új lélek«, Isten Lelke lakjon benne (vö. Ez 36,24–28).”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Vatican Insider; Lastampa.it

Forrás: Magyar Kurír

Hirdetések 2018.06.24-én

Szeretetszolgálatunk jövő szombaton és vasárnap a szentmisék előtt és után köszönettel várja pénzadományaitokat illetve tejet, hús-és májkonzervet és rizst.

Közös futásra hívjuk az érdeklődőket jó idő esetén szerda esténként 20 órától a városligeti futópályára a nyári időszakban. Találkozó a panzió előtti parkolónál.

Plébániánk ifjúsági csoportjához (Lépcső) csatlakozhatnak, akik most lesznek nyolcadikosok, vagy már gimnazisták. Találkozásra, ismerkedésre jó lehetőség a nyári táborunk, amely Fonyódligeten kerül megrendezésre július 16-20-ig. Érdeklődni, jelentkezni a honlapon és az irodában lehet. Ifjúsági csoportunk nyári táboráról további információk ITT találhatók. Részvétel a jelentkezési lap kitöltésével lehetséges, amely ide kattintva letölthető. A kitöltött nyomtatványt kérjük hétfő estig eljuttatni személyesen a plébániahivatal irodájába ügyfélfogadási időben, vagy a titkar@gmail.com email címre.

Rumszauer Miklós atya hálaadó ezüstmiséje jövő vasárnap 10 órakor kezdődik a Szent Margit-templomban. A szentmise ünnepi szónoka Varga László püspök atya. Az ünnep miatt aznap templomunkban a 9 órás szentmise csendes lesz, a 10:30-as szentmise pedig elmarad.

Laci atya nyári lelkigyakorlata „Lélekemelő” címmel kerül megrendezésre templomunkban, augusztus 16–18-ig, a Kaposvári Imádság Háza szervezésében. A program előzetes regisztrációt nem igényel.

Magzatvesztők lelkigyakorlata lesz augusztus 23-26-ig a bárdudvarnoki lelkigyakorlatos házban. A lelkigyakorlat elsősorban azoknak szól, akik gyermeküket vetélés, vagy halvaszületés miatt veszítették el. Jelentkezni az evangelizacio.kaposvar@katolikus.hu email címen lehet. A megkereséseket bizalmasan kezelik.

A szabad szentségimádási órák elérhetővé váltak a plébánia honlapján a „Miserend, szentségimádás” menüpont alatt. Köszönjük szolgálatotokat.