Hirdetések 2017.12.03-án

Adventi teaházat és vásárt tartunk ma délelőtt a kollégiumban.
A vásárból befolyt összeget, mely egyben szeretetszolgálatunk decemberi gyűjtése, a rászorulóknak szánt 100 db karácsonyi csomagra fordítjuk. Töltsük együtt a délelőttöt!

Óvodás hittanra hívjuk az óvodáskorú gyermekeket 10 órától a plébániára. Az ovis hittan ideje alatt szeretettel várjuk a szülőket a plébániára vagy a teaházba.

Adventben hétfőtől péntekig a szentmisék reggel fél 7-kor kezdőnek. Keddenként gitáros mise lesz, mely után szeretettel várjuk a ministránsokat és az énekeseket a hittanterembe közös reggelire.

Jövő vasárnap várunk benneteket az „Érints meg engem!” – imadélutánra. 4 órától közösen dicsőítjük Istent és gyógyulásokért imádkozunk. A program miatt aznap 3 órától nem lesz szentségimádás.

A Caritas Hungarica 2017 december 3. és 10. között rendezi meg az „Egymillió csillag a szegényekért” országos programsorozatát, amelynek kaposvári állomása december 8-án lesz a Kossuth téren. A rendezvény célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a nehéz helyzetben lévő társaikra, illetve bemutassa a Kaposvári Egyházmegyei Karitász munkájának egy részletét. December 8-án 16.30-tól 18 óráig a Kossuth téren felállított „Pajta színpadon” színes programmal szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A Mélyben és Reményben Alapítvány „Koncert a Reményért” címen rendezi meg következő programját december 08-án, pénteken 18:00 órától. A Kultúr Találka együttes megzenésített verseit, Kardos Kálmán orgonaművész játékát illetve a támogatott családok gyermekeinek adventi műsorát hallhatják az oda látogatók. A koncert bevételéből 22 családnak készítenek élelmiszer és ajándék-csomagot.

A Kaposvári Evangélikus Gyülekezet szeretettel hívja az érdeklődőket december 10-én 17:00 órakor kezdődő adventi koncertjére, melyet a kaposvári Evangélikus templomban tartanak meg. A belépés díjtalan, részletek a plakáton olvashatók.

Gyónási lehetőség: hétfőn és kedden 16:30-17:30-ig illetve szombaton 17:00 órától Bálint Gábor atya segítségével.